Szilveszter éjszaka egy egri házaspár éjfél után 10-15 perccel erkélyükről a tűzijátékot nézte, amikor velük szemben egy hatalmas, napvörös színű fényes gömb suhant el, majd hirtelen eltűnt. A Felsővárosban lakó asszony szerint a repülő szerkezet nem lehetett hullócsillag vagy műhold, és a diszkók lézerfényeit is be tudják azonosítani. Amikor a hangtalanul repülő szerkezetet meglátták, szerencsére volt akkora lélekjelenlétük, hogy beszaladtak a szobába a fényképezőgépért, és megörökítették a fényes gömböt. A felvétel sikerült, mielőtt az ufó eltűnt volna. Néhány perc múlva ismét megjelent, és Egerbakta felé haladt. A fényes, napvörös jelenség a felhők alatt repült, amelyet az elmúlt hónapokban több hazai ufószervezet vizsgált.

Ulpiana romvárosa Szerbia és Koszovó mai területén, valamint Macedónia és Bulgária egyes részeit felölelő Moesia Superior római provincia egyik legfontosabb politikai és kulturális központja volt, amelyet a feltételezések szerint Kr. u. az I. században alapítottak. A város a római korban élte a virágkorát, később azonban barbár támadásoknak volt kitéve.
A települést 479-ben rombolták le, amikor Theodemir keleti gót király fia (a későbbi Nagy Theodorik) háromezer katonával támadt a városra, megmaradt részeit pedig 518-ban egy földrengés pusztította el. A VI. században, Justinianus bizánci császár uralkodása alatt újjáépítették a települést, amely akkortól a Iustiana Secunda nevet viselte. A korai kereszténykorban a város püspöki székhely volt.
A romváros területén eddig kő-, márvány- és téglaépítmények, valamint a temető maradványai kerültek elő, s néhány kőtömbön római feliratok olvashatók. A Koszovói Régészeti Intézet a Német Régészeti Intézettel együtt három éven át tartó feltárásokat kezdett. Eddig a német kutatók 24 hektáros területen geofizikai mérőműszerek segítségével térképezték fel az egykori város szerkezetét.

2009 szeptemberében Pjotr Kovalski és a barátja a Tátra egyik oldalának ösvényén egy kőszáli kecskét figyelt meg. Amikor megközelítették az állatot, észrevették, hogy egy barna szőrű, ismeretlen teremtmény rejtőzik egy szikla mögött. Pjotr Kovalski lencsevégre kapta a furcsa lényt, amikor az két lábon állt, de a felvétel készítésekor a gépe megmozdult.

Justyna Folger egy folyóban a Bialecban fürdött, amikor a parti bokorban meglapult szőrős lényt pillantott meg. A húszéves Fedjuk szintén egy folyó partján látott egy két lábon járó, bűzt árasztó teremtményt. Egy varsói napilap százezer zlotyt ajánlott fel annak, aki megcáfolhatatlan bizonyítékot szerez a lengyel havasi ember létezéséről.

Egy korábban ismeretlen civilizáció nyomait fedezték fel a kutatók Brazília és Bolívia határán egy erdőirtás során. A szakemberek eddig mintegy 260 óriási sugárutat, és több nagyobb, árkokkal elkerített területet azonosítottak. Az eddig hitt elméletek szerint a 15. században, a spanyol és a portugál hódítók érkezésekor a térségben még nem voltak nagyobb civilizációk – kivéve a jóval nyugatabbra élő inkákat. A tavaly decemberi erdőkivágások, légi fotók és a műholdas képalkotások azt mutatják, hogy egy hatalmas falurendszer terült el ezen a helyen.
A most felfedezett minták közül egyesek négyszögletesek, van, amelyik háromszög alakú, némelyik koncentrikus körökből vagy komplex geometriai formákból áll, amiket utak kötnek össze. A minták általában 11-12 méter széles és egy-két méter mély árkokból állnak, átmérőjük 90 és 300 méter közti, és akár 700 vagy 2000 évesek is lehetnek.
Az ásatások során egyes helyeken kerámiákat és pattintott köveket találtak. Ebből arra lehet következtetni, hogy néhány helyet csak bizonyos alkalmakkor használtak vagy ünnepek helyszínei voltak. A struktúrák kiépítésénél igen szokatlan, hogy a földet az árkok körül szimmetrikusan helyezték el. Több szerkezet észak felé néz, ezért talán valamilyen asztrológiai jelentőséggel bírhattak.
„Az ősi civilizációk általában víz mellé települtek, ám az Amazonas térségével ilyen szempontból még nem foglalkoztak” – nyilatkozta Collin McEwan, a British Múzeum amerikai szektorának vezetője. – „Arra persze nincs bizonyítékunk, hogy az amazóniaiak piramisokat építettek, vagy hogy saját írásuk lett volna, mint az ősi egyiptomiaknak, vagy a mezopotámiaiaknak, de azt tudni lehet, hogy ezen a területen nem csak elszigetelt nomád népek éltek. Egyedülálló, nem vándorló, de mégis sikeres közösségek voltak.”

A NASA Nap-figyelő űrszondája, a Solar and Heliospheric Observatory (SOHO)  tavaly év végén jelezte, hogy egy üstökös 2010. január elején olyan közel fog kerülni a Naphoz, hogy annak gravitációja valószínűleg magához rántja és megsemmisíti. Így is történt, a felfedezőjükről Kreutz Sungrazers néven ismert üstököscsalád egyik tagja az új év első hétvégéjén letért a pályájáról, belezuhant a csillagba és megsemmisült.
A felvétel a Coronagraphnak nevezett technikával készült, azaz a kép legfényesebb objektumát kitakarják a képből, mintha napfogyatkozás lenne, így jól megfigyelhetők maradnak az egyéb részletek. A video 2009. december 28-án indult, és az utolsó pillanatokban jelent meg az üstökös. A felvételeken jól látható, hogy az üstökös pályája közel vezet el a Nap mellett, de nem ütközne neki, ám a gravitációs vonzás eltéríti.
A NASA csillagászai szerint a következő pár évtizedben a Kreutz üstököscsalád (ami valamikor egy hatalmas üstökös darabokra robbanásával született) több tagja is a Nap közelébe fog érni, és a mostaninál még látványosabb módon semmisülnek majd meg a csillagba zuhanva.

Egy Közel-Keleten talált és ősi babiloni nyelven írt agyagtábla szerint a bibliai Noé bárkája valójában egy hatalmas, kör alakú nádtutaj volt. A Bibliai Régészet Kutatási és Felfedező Intézetének munkatársai Teherántól északnyugatra, 3900 méteres magasságban találtak egy furcsa tárgyat, ami fából készült, és a méretei, illetve a formája alapján nem lehet más, mint a biblikus idők híres hajója. Arch Bonnema, a szervezet egyik tagja szerint egy hatalmas hajó fedélzetére bukkantak.
A Biblia szerint az özönvíz végén a bárka az Ararát tetején állt meg. Az Ararát azonban a hegyen túl egy hegylánc neve is, amely száz kilométeren át húzódik, és a régészek szerint ebbe a mostani kutatási helyszín is beletartozik. A Biblia leírása alapján a hajó 137 méter hosszú és 22 méter széles volt, és a szakértők szerint ez a méret – ami egy hadihajó mérete – illik az általuk talált maradványokra is.
Korábban már többen, több helyen keresték a bárkát. 1916-ban II. Miklós cár két expedíciót küldött az Ararátra, hogy lefényképezzék, továbbá Jimmy Carter 1977-es iráni látogatásáról hazafelé tartva erre irányíttatta az elnöki különgépet, hátha megpillantja a hajót. Orosz tudósok 2004-ben kutattak – eredmény nélkül – az Ararát nyugati részén. Legutóbb tavaly tavasszal mutattak be műholdas felvételeket a hajó hollétét illetően. A kutatók remélik, hogy az általuk vizsgálatra szállított és a texasi és floridai laboratóriumokban elemzett leletek végre lezárják a vitát. Azt azonban az illetékesek is közölték, hogy ha azok kora egyezik is az özönvíz feltételezett időpontjával, akkor sem lehet egyértelmű bizonyítéka Noé bárkája létezésének.

Német fejlődésbiológusok kiderítették, hogy az örökítőanyag minden egyes építőeleme átlagosan 143 millió generációnként mutálódik. Ez roppant gyors tempónak számít – írták a Max Planck Intézet tübingeni Fejlődésbiológiai Központjának munkatársai a Science című tudományos folyóiratban. Az evolúció most megmért sebessége megmagyarázza, hogy miért veszítenek hatásukból a gyomirtók mindössze néhány év elteltével. A tübingeni kutatók a lúdfű genetikai fejlődését követték nyomon harminc generáción keresztül, elváltozásokat keresve a növény örökítőanyagában. Arra az eredményre jutottak, hogy egy DNS-építőelem egy generáción belül egy a 143 millióhoz valószínűséggel változik meg.
Ha belegondolunk, hogy mennyi DNS-építőelem alkotja minden egyed örökítőanyagát, és hogy egy fajon belül mennyi egyed létezik, összességében hihetetlen sebességet kapunk – mutattak rá a kutatók. Ezáltal az élőlények néhány generáció alatt alkalmazkodhatnak az új körülményekhez. Így lesznek ellenállóak a gyomok is az irtószerekkel szemben. A kutatók abból indulnak ki, hogy az embernél is hasonló gyakorisággal fordulnak elő mutációk. A földön jelenleg élő közel hétmilliárd ember esetében minden egyes DNS-építőelem mutálódik folyamatosan valahol a bolygón.

Újabb expedíció indul Stonehenge kőkorszaki sziklaköréhez, hogy kiderítse, miként és mivel táplálkoztak azok az emberek, akik több mint négyezer éve építették fel, és feltehetően vallási rítusokra használták a rejtélyes építményt. A Stonehenge Riverside Project elnevezésű vállalkozás keretében a régészcsoport korábban már végzett kutatásokat a helyszínen. Mike Parker Pearson professzor, a Sheffieldi Egyetem tanára vezeti a kutatást, amelynek során a helyszínen található szerves maradványokat, például a tehéncsontokat és a növényi anyagokat fogják tanulmányozni.
A szakértők feltételezik, hogy a téli napforduló imádására az emberek messziről érkeztek, és magukkal hozták állataikat is. Az első Stonehenge Riverside Project során kitűnt, hogy a közeli Durrington Walls részét képezte a stonehenge-i kultikus építményeknek. Ez az expedíció meglepően változatos anyagot szolgáltatott a kutatóknak, a régi eszközöktől a kerámián át az állati maradványokig. Az előző expedíción begyűjtött sok szarvasmarha-állkapcsot stroncium- és kénizotóp-elemzésnek vetik alá annak kiderítésére, hogy honnan érkeztek ezek az állatok, és hogy hol vágták le őket. Ezzel egyidejűleg képet alkothatnak arról, hogy honnan vándoroltak Stonehenge rituális helyére a korabeli emberek.
Az új kutatás rávilágíthat arra is, hogy miként állították fel Stonehenge híres Sarsen-körének soktonnás köveit, továbbá, hogy mi a különbség a stonehenge-i, illetve durringtoni nyilvános és magáncélú terek között. A tudósok pontosabb időtáblázatot is akarnak készíteni, ki szeretnék deríteni, vajon a brit bronzkorszak ötven évvel korábban kezdődött-e, mint azt eddig feltételezték. A durringtoni falaknál talált leletek az utóbbit látszanak bizonyítani. Az állati csontokon található rovások elemzése meg fogja mutatni, hogy bronztőröktől származtak-e vagy korábbi kőszerszámoktól. A kutatásra az Arts and Humanities Research Council nevű kutatási szervezet 800 ezer font értékű keretet biztosított.

A NASA ötévnyi fejlesztés után bemutatta a nagyközönségnek az új űrsiklót, az Orion űrhajót, illetve annak egyik modelljét, amit a biztonságos landolás tesztelésekor használnak. A tervek szerint a nyolctonnás Orion hat űrhajós szállítására lesz alkalmas, és 2015-ben indul első útjára, a nemzetközi űrállomásra. Az elkövetkező öt évben a NASA saját űrhajó nélkül, az orosz Szojuzokat bérelve lesz kénytelen folytatni az űrprogramját. Aztán 2020-ban újra embert visz a Holdra, majd 2030-ban a Marsra. A tervezők elszakadtak az űrsiklóknál megszokott megoldásoktól, az Orion nagyjából úgy néz ki, mint a hatvanas évek űrhajóinak utazókapszulái, csak éppen jóval nagyobb azoknál. Az Oriont egy washingtoni parkban állították ki, majd hamarosan Floridába szállítják, és az Atlanti-óceánba ledobva tesztelik, egyelőre ember nélkül, csak műszerekkel.
 

1959 júliusában az Alor-szigetek néhány lakosa arról számolt be, hogy hat idegenekből álló csoporttal találkoztak a sziget keleti részén. A furcsa lények körülbelül kétméteresek voltak, a bőrük vöröses színárnyalatban ragyogott és fehér, hullámos haj fedte a fejüket. Sötétkék, hosszú ujjú és magas gallérú, nadrággal egybevarrt ruhát viseltek, a derekukon öv volt, amiről szürke, henger formájú tárgy lógott le, a lábukon pedig fekete katonai stílusú csizma volt. Úgy tűnt, mintha keresnének valamit.
A szemtanúk elmondták, hogy az idegenek körbevették őket, és vadásznyilakat szegeztek rájuk, melyekkel később meg is sebesítették őket. Hat nappal később a különös idegeneket a sziget déli részén látták ismét, és továbbra is kerestek valamit. Ebben az időben egy férfi és egy hatéves gyermek arról számolt be, hogy elrabolták őket. A férfit vizsgálatnak vetették alá. Elmondta, hogy körülfogták és megbénították őt az idegenek az övükön lévő hengerszerű tárggyal. Annak ellenére, hogy nem értette a nyelvüket, úgy érezte, őt kérték fel „idegenvezetőnek”. Állítása szerint nem sokkal ezután elengedték. A gyereket később találták meg, sértetlen, de sokkos állapotban volt.
A helyi rendőrség munkatársai szerint a szemtanúk csupán felfújták az ügyet, és szkepticizmusuknak adtak hangot, de amikor egyre több faluból jeleztek hasonló eseteket, Alwi Alnadad regionális rendőrfőnök ellátogatott arra a helyszínre, ahonnan a gyermek eltűnését jelentették. A rendőrfőnök elmondta, hogy néhány kollégájával együtt ő is találkozott az idegenekkel, akikre rálőttek ugyan, de nem találták el őket. Alnadad állítása szerint a lények azonnal eltűntek, szinte köddé váltak, amikor elkezdődött a lövöldözés, és csupán lábnyomokat hagytak maguk után.
(Az Alor-szigetvilág a Lesser-Szunda-szigetek legkeletibb végén található, Indonézia déli részén.)